hétfő , augusztus 21 2017
skhu

Templom

A helyi barokk római katolikus templomot, mint egy nagyobb kápolnát, Szűz Mária tiszteletére 1718-ban építették, az akkori földesúr, gróf Eszterházy Ferenc és Urbán János köznemes támogatásával. A templom védőszentjének ünnepén a faluban búcsút rendeznek. A kápolnához 1778-ban hozzáépítettek egy déli hajót és egy falazott tornyot, ami az eredeti fa tornyot váltotta fel.

1923-ban a templomot egy oldalsó hajóval bővítették, aminek külön bejárata van, ezért a helyi lakosok „kis templom”-nak hívják. Az eredeti,1778-ban készült klasszicista oltárból, csupán egy barokk olajfestmény maradt meg, amely Szűz Mária megjelenését ábrázolja. Az oltár többi részét és az 1718-ból származó barokk gyóntatószéket az 1970-es felújításkor meggondolatlanul eltávolították, így nagy veszteséget okoztak a templombelső arculatában. Az oldalsó hajóban egy 1960-ból származó, a szent családot ábrázoló festmény látható, amely Csermák Lajos, a falu szülöttjének alkotása. A klasszicista stílusú orgonából az ismeretlen szerzőtől származó kis orgonaszekrény a kézikönyvvel maradt meg. A templomtoronyban két bronzharang lóg: a nagyobb, Isten tiszteletére 1922-ből, és a kisebb, Szűz Mária domborművével 1925-ből. A templom alatt egy ma már nem látogatható kripta található, amit Burián János építtetett 1718-ban. Három személy van itt eltemetve. Az egyik közülük az 1718-ban elhunyt Ritter György, vezekényi kapitány.

A templomhoz közeli Fő téren található a Kofrányi család 19. századi kúriája. 1960-tól az épületben a helyi óvoda működik. A vezekényi temetőben található Nepomuki Szent János, római katolikus szent kápolnája, amit Mikus Elek, a tallósi iskola igazgatója építtetett 1925-ben az első világháború áldozatainak tiszteletére. Az emléktáblához, a 35 áldozat neve mellé, utólag hozzákapcsolták a második világháború 22 áldozatának nevét tartalmazó másik emléktáblát. A kápolna mellett kör alakú talpazaton egy kőből készült kereszt található 1789-ből. A 70-es években a temetőben felépült a halottasház. A falu végén, Tallós felé vezető út mentén, szent Vendel szobra található. A híd mellett Nepomuki Szent János szobra, a templom előtti parkban pedig szent Flórián szobra díszeleg. A templom előtt a Szent Család szoborcsoport, a Queen vendéglő előtt pedig a Nagy kereszt látható. A községi hivatal falán található a faluban véget ért második világháború 25. évfordulójára (1945. március 25.) emelt emléktábla.

2006-ban került sor a templom tetőcseréjére, az új eresz építésére, a külső és belső festésre, valamint a járda térkővel való kirakására. Ez a felújítás a község hozzájárulásából és a helyi lakosok adakozásából jött létre.